Közlekedési Bűncselekmények
Közlekedési bűncselekmény elkövetésével vádolják? Közúti balesetet okozott? Elvették a jogositványát? Ittasan vezetett?
Közlekedési bűncselekmények
A közlekedési bűncselekmények igen sokrétűek lehetnek, abban azonban megegyeznek, hogy bennük szakértői bizonyítás folyik, amely a legtöbb esetben az ügy érdemét (bűnösség kimondása/felmentés) is eldönti, a jogalkalmazók e kiemelt bizonyíték alapján döntenek a vádemelésről (ügyészség), illetve az eljárás későbbi szakaszában a bíróság is lényegében ez alapján állapítja meg az ítéleti tényállást.
Ezért a műszaki, illetve orvosszakértői vélemények jogi jelentőséggel bíró megállapításaival, számításaival, a szakértői módszerrel kapcsolatban felvethető aggályok szakszerű megfogalmazásával és hatóságok elé terjesztésével, esetleg új szakértői bizonyítás elrendelésének indítványozásával mindenképpen érdemes közlekedési ügyek elbírálásában több éves tapasztalattal rendelkező szakembert megbízni.
Ugyancsak elmondható ezekről a bűncselekményekről, hogy - a legkisebb tárgyú súlyú cselekmények kivételével - felmerül a vezetői engedély elvételének igénye a vádhatóság részéről, és a bíróságok általában egyetértenek ezen indítványokkal.
A vezetői engedély elvételének jogi úton való megakadályozása, a már a helyszínen elvett, illetve még a nyomozati szakaszban visszavont vezetői engedély (vezetői jogosultság szüneteltetése) visszaadásának hatóságok előtti, szakmai érvekkel ellátott indítványozása szintén az ezzel kapcsolatos joggyakorlat alapos ismeretével rendelkező ügyvéd közreműködésével lehet sikeres. Nem közömbös ugyanis, hogy a terhelt az ügydöntő határozat jogerőre emelkedéséig vezethet-e gépjárművet, vagy sem. Elhúzódó eljárás esetén nem ritkán az is előfordulhat, hogy a végleges döntésben rögzített eltiltás rövidebb tartamú, mint az addig az elvételtől (bevonástól) eltelt idő.
Mire számíthat az ittasan gépi meghajtású járművet vezető személy?
A közúti igazoltatás: A közlekedés során történő rendőri igazoltatás gyakran jár együtt az alkoholszonda alkalmazásával az ittas járművezetők kiszűrése céljából. Ekkor a rendőr elsőként gyorstesztet (szondát) alkalmaz. Ha a mérés eredménye 0,25 mg/l alatti légalkohol érték, szabálysértési alakzat valósul meg, a helyszíni eljárás befejeződik. Amennyiben a szonda ezt meghaladó, azaz bűncselekmény gyanúját alapossá tevő alkoholszintet jelez, avagy a vezető vitatja a mért értéket, az intézkedés alá vont személy rendőrkapitányságra történő előállítása kötelező.
Az előállítás: A rendőrség épületében hitelesített légalkoholmérő készülékkel ismételt, egymást legalább 15 perc eltéréssel követő vizsgálat történik. A vizsgálat megtagadható egészségügyi vagy egyéb okokból, ez esetben azonban kötelező vér és vizeletminta adása, amely már nem a nyomozó hatóságnál, hanem az ügyeletes egészségügyi intézményben, rendőri felügyelet mellett történik. Ugyancsak kötelező a vér és vizeletvizsgálat, amennyiben a járművezető vitatja a hitelesített légalkoholmérő készülék által megállapított értéket, értékeket.
Vér és vizeletminta adása: A mintákat orvos veszi le, ahogy ő rögzíti az ittasságra, annak mértékére (nem ittas - igen enyhe - enyhe, és így tovább…) vonatkozó megállapításait, illetve az elkövető egyéb adatait (mikor, mennyit és mit evett, ivott, az állandóan alkalmazott gyógyszerek, testsúly, magasság, stb.). Ha a mintaadásra kötelezett a vizsgálat során nem működik közre, úgy „kényszervérvételre” kerül sor a kísérő rendőrök aktív segítségével, testi erő és jellemzően kényszerítő eszközök (bilincs) alkalmazásával. A vizsgálati eljárás első szakasza a mintaadást követően lezárul.
A vezetői engedély helyszíni elvétele: Az intézkedést végző rendőr a járművezető ittasságának érzékelhető mértéke, illetve a mintavétel során eljáró orvos véleménye alapján dönt a vezetői engedély azonnali elvételéről, amelyet az elkövető állandó lakcíme szerint illetékes kormányhivatal bevonó határozata követ.
Az alkoholszint orvosszakértői megállapítása: A vér etilalkohol koncentrációjának egzakt meghatározása az orvos által levett minták alapján igazságügyi orvosszakértő feladata. Szakvéleménye alapján rögzíti a nyomozó hatóság, majd az ügyészség az ittasság fokát a gyanúsításban, illetve a vádiratban, és ez befolyásolja nagyban a javasolt büntetés nemét és mértékét. Ha a vádirat szerinti etilalkohol koncentráció az ítéletben/büntetővégzésben is megerősítést nyer, úgy már a kiszabott büntetés, különösen a járművezetéstől eltiltás időtartamának hosszúságára is kihat. A kialakult bírói gyakorlat szerint hozzávetőlegesen a véralkoholszint értéke irányadó a járművezetéstől eltiltás mértékének meghatározása során. Így például, ha az 1,75 g/l (ezrelék), úgy várhatóan 1 év 7 hónap körüli járművezetéstől eltiltást fog a bíróság alkalmazni. Természetesen a büntetés mértékét a további súlyosító és enyhítő körülmények akár jelentősen is módosíthatják.
Miben különbözik az eljárás bódult állapotban történő járművezetés esetén?
A nem szeszes ital fogyasztása, hanem jellemzően kábítószer használata miatt kialakult bódult állapot vizsgálata a helyszínen gyorsteszttel történik/történhet, majd a kötelező vér és vizeletvizsgálat következik. A járművezetés megkezdése előtt, illetve közben elfogyasztott kábítószer fajtájának és mennyiségének meghatározása kizárólag igazságügyi toxikológus szakvélemény alapján lehetséges, azaz az ilyen ügyekben szakértő kirendelés - a többi bizonyíték tartalmától függetlenül - kötelező.
Amennyiben a Közlekedési bűncselekmény értelmezéséhez további segítségre van szüksége, vagy ha bűncselekmény elkövetésével vádolják Önt vagy hozzátartozóját, forduljon hozzánk bizalommal. A Dr. Ferenczy Nóra Ügyvédi Iroda képes megvédeni a jogait.
Készen áll arra, hogy megkezdjük a védekezést?
Hívja most a (+36) 30 4747652-es telefonszámot és kérjen konzultációs időpontot dr. Ferenczy Nóra ügyvéddel.
Irodánk a legnagyobb körültekintéssel és szakmai felkészültséggel jár el az ügyfelei érdekében!